alliproT C

Ez az időszak olyan kókusz illatú. Igen.

Talán bolondság, hogy most minden gondolatom rólad, rólunk szól. Annyira... Nem is tudom, nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz, hogy az lesz belőle, amit Annabella mondott nekem tegnap: "Nah kezdődik... Mi kezdődik? Az, amikor kicsi crissí szerelmes." Furcsa.

De...

Hiányzol. Hiányzanak az éjszakába nyúló beszélgetések a semmiről. Hiányzik, hogy magadhoz ölelj, és kicsi crissy-dnek szólíts.

Hiányzik, hogy hiányozzak neked. Igen.

Badarságokat beszélek.

xoxo 

Búcsúztatót kell írjak. Én kell búcsúztassam ezt a négy (nekem három) évet. Engem hatalmazott fel az osztályfőnök azzal, hogy ballagásunk napján álljak ki, és mondjam el azt a pár gondolatot, amellyel búcsút intünk ennek az iskolának. Nem tudom mit írjak. Jó formán meg se kérdezte az oszi, ha ezt el szeretném-e vállalni, csak simán kijelentette, hogy ez az én feladatom. Nehéz lesz, főleg oda kiállni, és szövegelni, mikor úgyis tudom, hogy senki se figyel oda. De megírtam egy szöveget az álmokról és a fantáziáról (tudjátok, tavaly az angol versenyre), ráadásul angolul, akkor ez is meglesz valahogy..

xoxo 

Minden nap azt mondom magamnak, hogy majd holnap írok a blogba. Nos, az a holnap ma van.

El sem hiszem, hogy már egy év eltelt mióta búcsúztattuk a tavalyi végzős osztályt. Két hét alatt szerveztük meg az egészet. Mint mindig, akkor is az egész osztály veszekedett, mindenki okosabb volt a másiknál, valahogy mégis összecsaptunk nekik egy "lecsó" féle előadást.

Idén minket búcsúztat a húgom osztálya. Fura, nem is nagyon vagyunk közeli kapcsolatban velük. Nem úgy, mint a tavalyi végzősökkel voltunk. Tehát nekük nehezebb lesz összerakni egy előadást. Nehezebb is, ahogy vallotta tesóm..

Idén mi ballagunk. Kevesebb, mint húsz nap múlva végetér a diákéletünk ebben az iskolában. Húsz nap múlva már nem leszünk a 12 D, aki szépen lejáratja magát mindig az igazgatóság, az iskola előtt, aki sose tartott össze. Azt hiszem, hogy sosem fogom elfelejteni ezeket az éveket. Kicsi koromban nem tudtam elképzelni, milyen lesz majd amikor középiskolás leszek, de szerintem nem erre vártam. De mindegy. Már nem bánom, hogy átjöttem ebbe a licibe, mert ha nem tettem volna meg, akkor sok olyan dolog nem történt volna meg velem, amely felerősített, amely tanulságos volt, amely boldog pillanatot okozott nekem.

A legfontosabb lecke, amit megtanultam e négy év alatt az az, hogy sose bánjak meg egy döntésemet se, mert mindent azért tettem, mert gondoltam, hogy a javamra szolgál majd. Nem vagyok jósnő, nem tudom mit hoz a jövő, nem is akarom tudni, de legalább nem élek azzal a tudattal, hogy sosem kockáztattam.

Remélem a mai nap nagyon jó lesz!

xoxo 

Rég nem írtam csak egy sima beszámolót a napjaimról. Több minden leköt mostanában, ezért a blogot is hanyagoltam kicsit, de a kedvenceimre minden nap ránézek.

Holnap belépünk a kedvenc hónapomba. Holnaptól május. Szeretem ezt a hónapot. Szép az idő, szép minden körülöttem, csak mosolyogni tudok.

Valójában nincs miért szomorkodjak. Talán azért kellene, mert egy hónap múlva már nem leszek közép iskolás. Elballagok, leéretségizem és nem hagyok semmi nyomot magam után. Az iskolában nem. Kár... Régen nem így képzeltem el a középiskolás éveimet, de ha tudnák se változtatnák meg semmit, mert ha nem estem volna túl azokon a dolgokon, amin túlestem, akkor én most nem állnák itt, és nem lennék ilyen boldog.

Vele. Mátyással. Szeretem őt. Minden porcikáját, minden tulajdonságát. Szeretem. Ragaszkodok minden pillanathoz, amit vele töltök, minden emlékhez, ami vele kapcsolatos, minden álomhoz, ami róla szól, és csak ölelném egész nap, mert amikor átölel érzem, hogy ő se engedne el engem. Szeretem.

Ha május is olyan szép hónap lesz, mint április volt (leszámítva az esőket), akkor én leszek a legboldogabb ember!

xoxo 

Napról napra, egyre jobban!

Sz!

xoxo 

Annyi minden történhet addig... Annyi minden fog még történni addig, közben.

Rég lemondtam arról, hogy lépésről lépésre elképzeljem a jövőmet. Már arra se szeretek gondolni, hogy pár nap múlva mit fogok csinálni. De ez nem olyan dolog, amiről dönthetek. Már nem olyan dolog. 

A pillanatok egyre gyorsabban telnek, egyre jobban közeledik az az időszak, amitől most a legjobban félek, amire most próbálok minden erőmmel felkészülni.

Akarom, hogy vége legyen. Akarom, hogy minél hamarabb túlessek rajta, de annyi minden marad emögött. Emberek, helyek, amelyekhez annyi emlék fűződik. Tanulságosak, szépek, meg minden...

De előttem a nagyvilág. Bármennyire is félek, valahogy lesz. Bármi is fog történni tudom, hogy azok az emberek, akiket szeretek mellettem lesznek, hogy erősítsenek fel, akár tudatosan, akár nem. 

Jó lesz minden.

 xoxo 

Nem szabad megengedjem a szavaknak, hogy ekkora hatással legyenek rám. Nem. Nem leszek megint egy érzelmi roncs csak azért, mert minden szótagon el tudok gondolkozni. Gondolkozni rossz. Cselekekedni kell. Élni.

xoxo 

"Nagy dolgokat kívánunk. Ambiciózusokat, elérhetetleneket. Kívánunk, mert segítség kell és félünk és tudjuk, hogy sokat kérünk. De azért kívánunk. Mert a kívánság néhanap valóra válik." (Grey's anatomy)

 

xoxo

Április, kérlek ne telj el olyan hamar, mint március!

 Igaz, a kinti idő nem épp a legszebb, a hangulatomat egyből elrontotta ez az egész rossz idő, de már minden oké. Kicsit érzékeny voltam a napokban, túl sokat töprengtem össze-vissza mindenen, de túltettem magam ezeken. Pár kellemes meglepetés ért a napokban, amik meghozták a jókedvet.

Szép volt az idei március. Önismertető, kapcsolatfejlesztő - felfedeztem önmagam, jobban megértettem a viszonyulásomat egyes emberekhez. Ha visszagondolok tavaly márciusára... Hát nem mondhatom, hogy rossz emlékek jönnek vissza, de fűződnek valakihez, aki... Na mindegy, ezt a témát most nem nyitom fel.

Örülök, hogy látok régi blogolókat is mostanában aktiválni!

xoxo 

Talán... Talán jobb lessz. Ezerszer, végtelenszer, akárhányszor. Talán jobb lesz minden. Most az egyszer. Lehet. Kicsit bizonytalan ez az egész, de mi biztos ebben az életben?

Azt mondják az élet éppen attól szép, mert nem tudod mit hoz a következő pillanat. Igen.

Egy dolgot biztosan megtanultam tavaly nyáron: értékeljem a pillanatot amíg az enyém, mert utána elszáll, és soha többet nem jön vissza. Ha csak nem vagy egy zseni, és feltalálsz egy időgépet, hogy bármikor visszautazhass újból átélni azokat a pillanatokat, amikor boldog voltál. De ennek mi értelme? Kár, hogy utólag jövünk rá arra, hogy mikor voltunk boldogak, de ez nem azt jelenti, hogy több ilyen pillanat nem lesz.

Lényegtelen. Eltértem attól, amiről eredetileg akartam írni. Annyi az egész, hogy én... Én most félek ettől az egésztől. Félek attól, hogy hogyan fog alakulni, hogy nem leszek elég jó. Tudom, hogy kettőn áll a vásár, én meg biztos, hogy megpróbálok beleadni mindent, de nem csak rajtam múlik.

De remélem... Nem, nem is remélem. Az túl kevés hozzá. Hiszek abban, hogy minden jó lesz. Bízok benne. Tudom, hogy jó lesz.

Tavasz van, és felszálltak a galambok, és boldogság van! : )

xoxo